A paszuly - Tréfás egyperces szójáték.

Szoktatok olyat játszani, hogy számotokra ismeretlen szavakat gyűjtötök és arra kell írni?
Én most régies, Erdélyben is használatos, magyar szavakat kaptam egy barátnőmtől, aki a Magyarországra jöttem című oldalt készíti. Értelmet adtam nekik, igaz, a paszulyban biztos voltam, mit jelent. Annyit elárulhatok, hogy ezek közül egy másik szó jelentése pedig 'szatyor'. Szerintetek melyiké? (Nem ér meglesni a neten!)

Tehát a szavak: kalorifer, borkán, paszuly, pixbél, punga, karlinga.

 A paszuly

 Mindig szerettem volna felmászni a paszulyon. Lentről figyelgettem, hogyan bimbózik, majd nődögél rajt a punga, de napról-napra kíváncsibb lettem. 
Meguntam, földhöz vágtam a karlingámat és aszonttam, most már gyerünk! Elindultam és hét nap, hét éjjel másztam. Fel is jutottam. Kimászok az első levélre, hát látom ám, hogy akkora már a pixbél a pungában, hogy teljesen kicsattant belőle a borkán. 
Na, erre belobbant, ettől aztán leestem és pont.



Megjegyzések