Kiképzésen, ismerd meg a másik oldalt!- Részlet 'A cyselotok földje' című regényből.

(..)  

  A következő kétmérföldes futást már megérezte Lysa. A hercegnő mellkasában enyhe nyomás volt, az oldala pedig szúrni kezdett. Külön terápiaszerűen figyelnie kellett a saját légzésére, ami elérte hatását. Az első négy között ért célba, mit se számítottak rövid lábai a másik három futásra termett alkata mellett. Most még, mert a következő már terepfutás lesz Elég jól ismerte ezeknek a táboroknak a felépítését, nagybátyja gondoskodott róla, hogy bármikor bekapcsolódhasson a védelmi képzésekbe.

  Ezt a tábort részesítette előnyben. Valahol legbelül úgy gondolta, hogy ezek az emberek azért vannak, hogy őt és apját megvédjék az életük árán is. Megvédjék a koronát, a jogar szolgáltatta törvénykezési jogot és végső soron megóvják a királyságot. Az amgaronok, a privát testőrség, és a togok gyűrűjén szinte lehetetlen áthatolni, Aki ezt kijátssza, vagy egy háború esetén sikeresen túljut a hercegnő közvetlen védelmén is, az eléri, hogy neki saját magának kelljen megvívnia vele.

  A valosi háború, a Kitellusi Békét megelőző időszak ilyen cselvetések és harcok küzdelmébe sodorta az apját, aki ifjú királyként a kalózok legnagyobb hősei közé emelkedett kivételes tehetségével a közelharcban. Nem egyszer történt, hogy még barátja sem tudta védeni a hátát. Ez volt a legerősebb indok, ami miatt Lysa kiegyensúlyozottan futott és minden mesteri útmutatást alkalmazott, a kisebb-nagyobb sérülései miatt soha nem adta föl. Nem adhatta. Maradjon csak egyszer magára, ő ugyan nem szolgáltathat könnyű célpontot az ellenségnek, hiszen egy napon ő lesz minden kalózok és minden peremi seregek feje. Ő lesz a mindenkori legnemesebb vad. Ha ugyan már most nem az. Nincs olyan alakformáló vágy, ami megközelítheti ezt a hajtóerőt.
  A Perem szövetségi és jogi helyzetén sokat rontott a Köd környékén és a maroknyi behódolatlan rendszerben élő szedett-vedett népség. Külön-külön nem jelentettek fenyegetést a mára majdnem az egész peremvidékre kiterjeszkedett Királyságra, de ha összefognának, még veszélyessé is válhatnak. Ezt az összefogást némileg nehézkesnek látta a magukat Szabad Kalózoknak nevező, a Köd mentén elszórtan, titkos, mozgó űrbázisokat fenntartó öntörvényes bűnözők miatt, akik sajátos hierarchiai felépítménnyel irányították a hozzájuk csatlakozó ezreket és azok családjait kötelezve a szolgálatukra, Ezek a társulások egymásban sem bíztak meg, kizárólagos üzleti kapcsolatokkal éltek, és egyezségre nem nagyon voltak hajlandók. Mivel több ilyen Szabad Kalóz csapat volt, egész hálózatokat építettek ki, besúgókra és zsarolásokra támaszkodva, az egész Peremen.

  A Kalóz Királyság területén Rögtön Ítélő Széket állítottak fel az efféle maffiákból lebukott alakok elítélésére. Bármelyik hadúr kivégeztethette, vagy kivallathatta tagjaikat, akik többnyire inkább kínhalált haltak, mintsem beszéltek. Ha itt mindjárt három hatalmasság nem akadályozna egy lehetséges összefogást, a Királyság talán ma is háborúban állna. Lysa nem tartotta kivitelezhetetlennek, hogy ő be tudná fűzni egyik, vagy másik öntörvényes társulást egy szövetségbe, ha független hadúr volna. Ezért nem állhatott meg és tudta, hogy soha, világon való életében nem érezheti magát és édesapját biztonságban

Így aztán a következő, nem pont gyönge lánynak való gyakorlatsoron saját csontjainak erőtlensége és bőre puhasága feletti dühében azon kapta magát, hogy a Szabad Kalózok ismert családfáit: vezérek láncolatát, csatlósok neveit és ismertetőjegyeit sorolja, mint valami gonosz memoritert.

  A közeli lankán az irtásig lefutó sziklalépcsőkön kellett leugrálniuk fejjel előre, két kézzel és két lábbal egyszerre, fekvőtámasz szerűen megtámaszkodva. Egyesek látványosan öklön, sőt talpon is próbálkoztak. A kiserkenő vér és az izzadtság semmihez se fogható lucskos, nyúlós szaga szállt a szélben.

  Míg többen bucskáztak egymásnak és oldalt a lépcsősor mellett dőltek ki egyre másra az amgaronok. Lysába minden nyilalló fájdalom, felhasadozó bőrfelület mellé egyre új életet lehelt a földönfutó masinák által simára csiszolt, hideg kőfelület. Nem engedte meg, hogy a kemény sziklákról az egyenetlen, kavicsos talajra tévedjen. Egyáltalán nem engedhette meg, hogy friss sebeivel foglalkozzon. Nem állhat meg! Itt jönnek a Sötét Angyal, az Arany Báró és a Véres Úrnő kegyetlen mészárosai a nyomában! Liliputi Frank, a Vérszájú, a Bitorló Unokája, a Trónos Hedvig Gnómjai, a Nekromanták, az Ikrek Kegyeltjei a Szörnyek Bolygójáról, a Korinellák Elsőszülöttei, a Pacsapók Kriptalakói és a Renegátok Seregei. Fájdalmát és félelmét a kudarctól és az ezután jövendő feladatoktól teljesen rájuk hárította.

  Mérges volt, hogy felrepedt a tenyere éle, a térdéről és a lábszáráról patakokban folyt a vére. Maga se tudta, hogy a combjáról levált tenyérnyi bőrfelület vérzik-e, vagy van más ilyen durva sebe is. Most alig érezte és pontosan tudta, hogy ez pár órán belül meg fogja bosszulni magát. Akkor majd bármit megadna egy fájdalomcsillapítóért, amiből egyetlen egy szemet tehettek a csomagjukba reggel és azzal kénytelenek gazdálkodni egész nap. Nem érhet le többet a hasa, a térde. Tartania kell magát és a következő kanyarulatnál már ott is van az irtási terület.

  Már hallotta a munkagépeket, a mechanikus zörejeket, melyeket inkább elviseltek a Grund lakói, mintsem szennyezzék a légkört és a földjeiket. Nem mert felnézni, a verejték így is többször hullott a szemébe, mint kellett volna és marta azt. Így is pontosan tudta a hangokból, hogy 10-15 földönfutó mellett sorakoznak a mechanikus rakodó és feldolgozó gépek. Fakitermelő munkások tucatjai robotolnak. A karjuk erős, lehetséges, hogy némelyiké van olyan vastag, mint a hercegnő dereka. Segíthetnének felállni, könnyed piheként cipelhetnék át az utolsó méterek akadályain és aztán be az egészségügyi sátorba, mert kétségtelen, hogy felállni se fog bírni. A hátgerince túlságosan sokáig feszült, a karjai és a lábai, mint holt kőoszlopok, az a szerény égési fájdalom, a nyílt seb a combján csak azért van, hogy tudja, még él. Még mozog, és mindjárt lenn van.

  - Dögölj meg Véres Úrnő! – Ordított bele a födönfutók csikorgó recsegésébe. Vagyis ordított volna. Hörgő és sípoló zörej hagyta el a torkát. Tüdejéből lángolón tört fel a köhögés. Leért végre az erdő szélére. A kijárt, kemény föld puha derékaljnak tűnt, ahogy gurgulázva, hörögve elengedte magát és nagyon nehezen parányi gombóccá alakult. Vége van. Ennek… Várta az új parancsot.

  Nem jutott el odáig a felsorolásban, hogy a haragja elszálljon, pedig száraz tényeket ismételt, akár a történelmet. Valaki vízzel kínálta. Reszketett minden porcikája, de elvette a kulacsot. Ivott és meditálni próbált, vagy talán aludni. Az izzadtság kimarta a szemét, úgy érzete látni se képes. Aztán csak kinyitotta és az utolsó korty vizet a fűbe köpte. Véres maszat volt.

  - Pusztulj meg Véres Úrnő! – Lihegte, most már hallva a saját hangját. Rájött, hogy a földönfutók mellett semmi mást nem hallott eddig, csak a saját szívének dübörgését.

(..)

Ha tetszett, és olvasnál még most íródó regényemből, akkor tarts velem:
Itt jelennek meg először most készülő regényemben a várva várt alakváltó hüllők, a sárkányok.

Itt olvashatsz még a kalózok hercegnőjéről, Lysáról.

Jó szórakozást! :)