A Sárkány az űrben blogról


Mit találsz a Sárkány az űrben blogon


Kérdeztétek tőlem a Sárkány az Űrben blog kapcsán:


Hogyan lettél író? Hogyan kezdtél írni?
Hogy jött ez az egész? Nos, mindig is írtam. Már akkor is, amikor még nem is tudtam írni. Persze ez így komolytalanul hangzik, és az is. Amit az írásról mint alkotásról képzelünk elsőre az, hogy ül az ember, vagy a lánya a billentyűzet előtt és leírja azt, ami eszébe jut. Igen. Ez így is van egyrészt. A másik oldala a dolognak egy nagyon kemény szellemi munka, ami elsőként a kreativitásomat dolgoztatja meg, azokat a szellemi, agyi területeket, amik szinte megfoghatatlanok, de pontosan arra szolgálnak, hogy te kedves olvasó, ne unatkozz. A többi ezután jön, mindaz ami a kitalált történetet írott művé teszi. A gép előtt pötyögés, az írás maga. Amit viszont már azóta teszek, amióta gondolkodom, az a történetek kitalálása. Ahhoz még billentyűzet sem kell, csak a kreatív agyam. Tehát akkor hogy is kezdtem? Amikor még nem tudtam írni, már akkor történeteket találtam ki és eljátszottam őket. Nekem ez volt a szerepjáték, amit az akkori korosztályomból a barátaim igazából nem tudtak követni. Én mégis tovább játszottam, mígnem elért a felismerés, hogy le tudom írni. Ezután írtam, eljátszottam, írtam és olvastam mindenféléket. Korán kaptam szakmai zsűriktől elismeréseket, és korán jelentek meg könyveim. A családalapítással majdnem feladtam ezt az életet, de néhány éve megint írok és hála Vidi Ritának és a Kreatív Írás tréningjének, csak megerősített és megint könyvet írok és megint többet is tervezek.
Sokan megkérdeztétek tőlem:
Te most akkor tényleg író vagy? Milyen író?
Hogy is van ez tehát? Nos, igen. Író vagyok. Kreatív író. Ja, hogy ez mit jelent? Olyan író vagyok, aki az érzelmeidet és a fantáziádat dolgoztatja.
De legtöbben azt kérdeztétek tőlem:
Tényleg, és miket írsz?
Tényleg, miket is? Meséket. Történeteket, amiket kitalálok. Regényeket, novellákat, meséket, főleg fantasy, sci-fi műfajban, és a valóságból merítek ötleteket. Minden korosztálynak, csak győzz választani magadnak valót!
És írok magáról az írásról is, sőt annak nehézségeiről is itt a blogban.


Tippek íráshoz a Sárkány az űrben blogon


Szeretnék tippekkel segíteni neked a könyvírásban. Hogyan írj? Miről írj? Hogyan add közre amit írsz.Egyáltalán, hogyan fogj bele könyvírásba?
 Ha bármit írtál már, találkozhattál, például a fehér lap szindrómával, ami az üres lap felett görcsölő, ihletvárást jelenti, amikor valahogy nem sikerül megtölteni írással a lapot. Ha olvasó vagy, talán te is kíváncsi lehetsz például arra, hogy a fránya fehér lapot végül hogyan sikerül legyőzni..
Íme: egyfajta alkotói válság elleni küzdelmemről, a fehér lap szindrómának az egyik lehetséges megoldásáról írok Az erő legyen veled című, népszerű bejegyzésemben itt a blogon.
Más írói harcaimról is cikkezek, hogy te is tanulhass belőle, míg írod a saját könyved.


Könyvrészletek a Sárkány az űrben blogon


Itt pedig legújabb, most íródó regényem részlete. A hatalom ébredése, avagy a cyselotok földjén.

Ki írja a Sárkány az űrben blogot


Balogh Krisztina vagyok, több korai művemből készült novellás és verseskötet szerzője.
Két gyermekem nevelése és a főállású munkám mellett legújabb regényemen dolgozok

Megjelent könyveim: 


Aranyhíd (díjnyertes prózák, versek gyűjteménye)

Mókuskerék (egy diákköltő vallomásai)

Megjelentek továbbá középiskolás koromban kis füzetek formájában tréfás történeteim, melyekkel emberi mélységekről mutattam görbe tükröt.
Publikáltam számos hazai antológiában,

Írásról tanultam:


Az érettségi előtti évtől kezdve 3 éves Írói Népfőiskolát végeztem Egerben, ahol olyan neves személyektől tanulhattam például, mint Jókai Anna író és az azóta már elhunyt Czine Mihály irodalomtörténész professzor.
Kreatív írás:

Vidi Rita méltán népszerű Kratív Írás tréningjét Dobos Márta írónő mentorálásával csináltam végig és azóta tudatosan alkalmazok egy sor ott megtanult dolgot, melyek nagy részét korábban is használtam, de kevésbé tudatosan.

Újságírásról hallgattam:


a Veszprémi Napló című napilapnál
és az (akkor már) siófoki Hazánk című irodalmi és kulturális folyóirat néhány éve szintén elhunyt főszerkesztője, Szapudi András író barátom szervezésében.

Munkáim kapcsolódnak több ismert magyar művészeti folyóirathoz és újsághoz, a teljesség igénye nélkül:
Hazánk (Siófok)
Délibáb (Budapest)

Más művészeti tevékenységeim:

rajzok, pasztellek, festmények, illusztrációs munkák.

Hobbym:

A társas és szerepjátékok.


Ez itt az én írói blogom a Sárkány az űrben.


Sok szeretettel köszöntelek benneteket! Jó szórakozást kívánok! :)


Balogh Krisztina író, művész.




Megjegyzések