Hogy született? 2. Markus de Berend- Minta egyszerű karaktertervezésre.

avatar


Markus de Berend igaz története





Név: Markus de Berend

Kor: 10 év



Nem: férfi



Csoport/faj: emberek



Foglalkozás: Tolvaj






Kinézet:


Vékony testalkatú vagyok, szálkásan kisportolt izmokkal. Testemet egy kis zsíros felesleg sem telíti. Csontjaim is könnyűnek bizonyulnak a legnagyobb mutatványokhoz is. Ízületeim roppant hajlékonyak és erősek. A kiskamaszkorba lépő gyerekekre jellemzően karjaim és lábaim aránytalanul hosszúra kezdenek nyúlani. Az átlagtól eltérően én tudok velük mit kezdeni, hiszen a mozgás az életem, bár néha járás közben dobálom őket, mert útban vannak.
Hosszú ujjaim keskeny, csontos, inas kézfejen ülnek, ezért anyukám mindig azt mondta, zongoráznom kéne, de ez sosem izgatott. Most bármit eljátszanék neki, ha még kérne...
Lábfejem ízületei és bokám pont olyan engedelmesen mozgékonyak, mint a kezem. Vékony, kicsit hosszúnak tűnő nyakamon kerek fej ül, korommal kicsit oválisra változó arccal.
Bőröm hófehér, vörösre égeti a nyári nap, ezért mindig hosszú ujjú inget hordok, kedvencem a fekete és a fehér, hozzá vékony bőrnadrágot, hózenetrógerrel. Egy Menionhoz tartozó faluban készítik az új kabátomat, ami szakasztott olyan szürke zakószerűség lesz, mint mágus barátomé, Balálé. Nagy belső zsebekkel, legombolható béléssel, csak kicsit húzott, ilyen elegánsabb lesz a fazonja. Mondhatni fiatalosabb, hiszen mentorom már negyven körül járó öregúr, én meg ilyen ifjú kort taposok.
Nagy, barna szemeim túlságosan kifejezőek. Sajnos vannak, akik olvasnak benne. Szerencsére csöppnyi tréfaként az átlagemberek figyelmét kese-szőke, vastag hajfürtjeim elterelik. "Angyali gyermek!"- Mondanak hasonlót, akik nem ismernek.
Mosolyom gyakori vendégem, főleg a kaján és ez a huncut itt.







Jellem:


Imádom a tréfát! A rafinált gyakorlati feladványokat nekem teremtették, ahogy a megoldásra váró rejtélyeket.
Szeretem a kétkezi munkát, de leginkább a rivalda fényében érzem jól magam. Pár éve megtanultam, ha kell valami, megszerezhetem és az enyém lesz.
Mióta anyukám és apukám meghaltak egy fertőző betegségben, nem nagyon izgat, mások mit szólnak. Egy férfi van az életemben, egy mágus, akihez vissza-visszatérve nemcsak meghallgatom a véleményét, hanem át is gondolom, amit mond. Talán, mert hozzá úgy kötődhetek, mint egy szabad madár. Vele is makacs vagyok, és agyafúrtan célratörő, de szeretnék felnőttnek mutatkozni előtte, hiszen mindig úgy kezel. Szeretném egyszer kiérdemelni a tiszteletét, ezért boldog vagyok, ha elvisz vadászni. Sajnos ez ritka, azt hiszem, ezért van egy kis mélabú a tekintetemben, mikor komoly vagyok.
Másokkal tiszteletlenül viselkedem. Azért nála is bepróbálkozom néha, de az eredmény mindig elszomorít mindkettőnket. Erről nagyon le kéne talán szoknom. Majd megkérdem erről is Balál mágust.






Előtörténet:


  Most otthagytam a szekérkaravánt a vásári mutatványosokkal, hogy átvágjak a dombon, egészen a dél-nyugatra vivő országútig. A keresztútnál rákanyarodott két szembejövő cirkuszos kocsi. Az egyik bakon egy törpe ült, a másikon egy cilinderes csimpánz. Hát ezeket akartam utolérni. Már akkor át akartam szállni, de a honvágynak nevezett micsoda csak rá egy órára lódított kupán. Estére biztosan megállnak pihenni és tábort vernek, akkor sikerülhet beérnem őket, csak bosszant, mert kizárt, hogy eléjük vágjak. Mindegy, határozottabbnak kell lennem, hogy máskor gyorsabban döntsek.




  Ahogy egy kaptatón megritkultak a lombok, hollókat és fentebb egy keselyű rajt láttam körözve szállani. Sipákoló, szokatlanul magas hangfekvésű férfihang siránkozott. Még jó, hogy nem voltam valami fáradt, szedtem a lábaimat rendesen. Ahogy kiértem a sűrűből, alant már láttam is őket. A széles országúton sorakoztak a kocsik. Az egyik elől kifogva a ló, ami az oldalán fekve döglődött. Ott állták körbe mind, kivéve egy festett, vöröses szőke, ondolált parókájú banyát, aki egy kisebb karosszéket vonszolt egy fa árnyékába. Neki volt igaza, ez így hosszú lesz. A törpe fel-alá ugrabugrált a körben: "Miért? Miérrrt pont engem súlyt a sors?" - Kiabálta, színpadiasan megragadva hol az egyik, hol a másik társa ruházatát, hogy megrázza azt.



  Vihogva felnyerítettem. Míg odaértem persze felöltöttem legünnepélyesebb gyászos ábrázatom. Max a szemem csillogása árulhat el.


  Közibük állva osztoztam a gyászukban, és megvártam, míg osztozkodni kezdtek, mikor ki, kivel húzza a nehéz zárt kocsit. Azt aztán nem!


  - Tudják mit? Visszaveszem a lovamat. Éppen eladtam. Táborozzanak le addig! Majd olcsón bérbe adom, míg Menionba érünk. - A dombra felszaladva még visszakiáltottam: - Nem volna okos a dögevőknek adni, ha nem volt fertőző beteg szegény pára. Míg oda vagyok, készítsék ki a húsát. Ha köll, szerzek sót is! Reggelre itt vagyok!


  Azzal vígan az ég felé hadonászva eltűntem elképedt tekintetük elől, hogy aztán a szekérkaraván ifjú ménjét éjjel elkötve, kerülőutakon, hamis nyomokat hagyva magam után megjelenjek hajnalban. Felrugdossam a törpét, aki bánatában besörözött, erről árulkodott a mellette illatozó nagy kulacs.


  Így keveredtem ezek közé a szerencsétlenek közé, akiknek az iszákos törpe az igazgatójuk, a majom a porondmesterük és a zenekar vezetőjük, a vénasszony a balerinájuk és a jegyszedőjük. Aztán van egy fogatlan oroszlánjuk, aki majd elalszik a mutatvány közben és a légtornászuk szerelmi bánattal küzd, mert a bohóc itt hagyta a cirkuszt. Na, itt jöttem én megint csak képbe, mert a lovam bérét kértem, fejeljék meg egy darnával naponta, meg a koszt s a kvártély, és Menionig begyakorlom a késdobáló számomat, mert a csuklóimat be kell járatni ugye. A csinos légtornászlány lesz a segítőm, akiről így le is van a gondjuk, mert nem ér rá nagyon keseregni.


  Menionig minden faluban sátrat verünk a Déli-dombságtól. A hírünk megindult előttünk, egyre többen kíváncsiak a mesterre, vagyis a késdobáló világszenzációra, meg a cirkuszra. Lassan a loknis öregasszony is elkészül a csillogós fellépőruhámmal. Igaz, keveset lépek fel a nagyvárosban, mert onnan ellátogatok a falumba, nevelő szüleimhez és persze megnézem otthon-é a mágusom. Ám azért, lesznek ezek még hálásak Marcus de Berendnek!










Felszerelés: egy ló, 1 hosszú, és 2 rövid kés.


...............................................................................................




  Ezt a jegyzetet a Lanu
ria fórumba írtam néhány évvel ezelőtt. Az ott megjelenő Előtörténet szabályai szerint.


  Ami kimarad ebből számomra a karakterrel való komoly munkához, az a következő:






- Mi(k) a célja a karakternek?


- Mi minden mozgatja? Milyen érzelmek, indulatok, vágyak vezérlik a szereplődet?


- Mi(k) az(ok), ami(k) gátolja(ák) a célja(i) elérésében?

- A származás, nevelkedés kérdései.




  Ezek alapján nézd meg, mivel akarod, hogy megküzdjön a mesédben, milyen erős az ellenfél, akár a kemény háttér, vagy bármi más, ami akadályozza. Ha nem elég kihívás és nem igazán illik ez a főhős jellem az elképzelésedben élő kihíváshoz, akkor írj egy megfelelőbb karaktert ehhez a célhoz, akadályhoz, és azt érd el szépen, hogy felfejlődhessen a regényben a hősöd ennek legyőzéséhez. Erről később mutatok valamit még nektek.

  Egy másik részben mutatok még gondolatokat, amiktől kellően élni fog a szereplőd és a történeted is általa.

  Játssz ezekkel és kérdezz komiban is, hogy ha hiány maradt benned, tudjunk segíteni egymásnak!

  Biztos vagyok benne, ha ezeket együtt lejegyzeteled egyszer, akkor abban az esetben is önálló életre kel a szereplő, ha nem kerül minden említésre a története során. Így aztán még lehetnek olyan kérdések, amiket célszerű feltenni a karaktereidről, amik nem valószínű, hogy előre, vagy hátra mozdíthatják az eseményeket, mégis életszerűvé varázsolják az alakot, aki már nem úgy tűnik, hogy egy szerep mögé illeszkedik, hanem inkább nevezhető lesz szereplőnek. Ilyen kérdések lehetnek például a szereplők és tervezett események kire hogyan hatnak, kinek milyenek a benyomásai, a véleménye egymásról és a történtekről. stb. De lehetnek olyan élethelyzetek, ahol felmerülhet, hogy a karakter vajon szereti- e ezt, vagy azt az ételt, illatot, sportot stb.
  Ha igazán élő szereplőt akarsz a könyvedbe, akkor feltétlenül érdemes rászánnod pár órát, vagy napot a kidolgozására, akár egy hetet is a fő és mellékszereplőkre.
  Szeretnéd megmozgatni? Írhatsz te is egy hasonló előtörténetet, ami akár nem is kell szorosan kapcsolódjon a mesédhez, mégis megmozgathatod vele a figurádat. Bemelegítésnek is kiváló gyakorlat a könyved írásakor.
  Számomra kiváló szórakozást nyújt az előtörténetek írása, ahogy a karakterek kidolgozása.


  Írd ide hozzászólásba, milyenek a tapasztalataid!




  Jó szórakozást!


Megjegyzések